18–22 százalékponttal kevesebb kórházi COVID-eset végződik halállal tavaszhoz képest, az egyre jobb gyógymódok miatt

Két olyan nagy tanulmányt is közzétettek a napokban, amelyben a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy március és augusztus között jelentős mértékben, akár 18 százalékponttal javult a kórházi ellátást igénylő COVID–19-betegek túlélési aránya. Egy New York-i kutatásban a város három kórházából származó adatok elemzése után állapították meg, hogy míg márciusban 25,6 százalék volt az esélye annak, hogy egy súlyos koronavírusos eset halállal végződik, addig ez … 18–22 százalékponttal kevesebb kórházi COVID-eset végződik halállal tavaszhoz képest, az egyre jobb gyógymódok miatt részletei…

Mennyire véd a maszk a koronavírus ellen, és melyik a legjobb?

A maszkviselés igenis csökkenti annak az esélyét, hogy valaki elkapja vagy továbbadja a koronavírus-fertőzést. Bár a maszkok hasznáról hónapokig folyt a vita, ebben a kérdésben mára konszenzus uralkodik tudományos körökben, sőt a legújabb tanulmányok már azt is belengetik, hogy a maszkok a fertőzés súlyosságát is enyhíthetik. Mivel viszont az ördög itt is a részletekben rejlik, ezek megismeréséhez pedig rengeteg időre és adatra van szükség, minden … Mennyire véd a maszk a koronavírus ellen, és melyik a legjobb? részletei…

Dr. Merkely Béla: újabb jelentős érv a maszkhasználat mellett (varioláció)

Az általános maszkhasználat úgy tűnik, nemcsak az új fertőzések arányát csökkenti, de növeli azok számát is, akik ha meg is fertőződnek, de tünetmentesek maradnak. Feltételezések szerint ez utóbbi annak köszönhető, hogy a maszk csökkenti a bejutó vírusrészecskék számát – derül ki a New England Journal of Medicine friss cikkéből, amelyről dr. Merkely Béla rektor készített összefoglalót. forrás: Semmelweis.hu, megjelent: 2020.09.22. Hivatkozott szakcikk: Gandhi, M., & … Dr. Merkely Béla: újabb jelentős érv a maszkhasználat mellett (varioláció) részletei…

A koronavírus folyamatosan mutálódik, és az is újra megbetegedhet, aki egyszer már átesett a fertőzésen

Világszerte egyre több olyan páciensről számolnak be, akik hónapokkal a COVID-19 betegségből való felgyógyulás után kapták el újra a fertőzést. Az ilyen esetek értelmezése a vakcinafejlesztés szempontjából is létfontosságú: a virológusok szerint könnyen lehet, hogy hosszú távon időszakos oltásokkal kell majd védekezni a koronavírus ellen. forrás: Qubit, megjelent: 2020.09.10. Kapcsolódó anyagok: Újra megfertőzött a koronavírus egy hongkongi férfit, 4,5 hónappal a felépülése után—444. (2020. augusztus … A koronavírus folyamatosan mutálódik, és az is újra megbetegedhet, aki egyszer már átesett a fertőzésen részletei…

Zsúfolt plázákban, istentiszteleteken, húsüzemekben és kórházakban adják át a vírust a szuperterjesztők

A járvány megfékezése után az egyik legfontosabb feladat, hogy elkerüljük a második hullámot és a vele járó újabb lezárásokat. A járvány letörésével időt is nyertünk, hogy jobban megismerjük a vírus terjedésének jellemzőit és az általa okozott betegségeket. Amikor márciusban Európa jelentős része bezárkózott, még csak távol-keleti adatok álltak rendelkezésre, mára ehhez csatlakoztak az európai, észak-amerikai és ausztrál megfigyelések is. forrás: Qubit.hu, megjelent: 2020.06.22. Hivatkozott szakirodalom: … Zsúfolt plázákban, istentiszteleteken, húsüzemekben és kórházakban adják át a vírust a szuperterjesztők részletei…

Klorokin: a fals remény tündöklése és bukása

A WHO felfüggesztette a klorokin tesztelését a Covid-19 ellen, mert kiderült, hogy csak rontja a betegek állapotát. A magyar klinikai protokollban is szerepelt, de az operatív törzs nem hajlandó elárulni, használják-e még, hány embernek adták, és hányan haltak meg közülük. […] Ha egyszer majd a gyógyszerbiztonsági tankönyvek tanmesét keresnek annak bemutatására, hogy miért veszélyes, ha a gyógyászatban a biztonsági protokollok minden rendelkezését áthágva, fogalmatlan politikusok … Klorokin: a fals remény tündöklése és bukása részletei…

Az elmúlt fél évben fél évszázadnyit fejlődött a védőmaszkgyártás a járvány miatt

A maszkok iránti kereslet a sokszorosára nőtt a járvány kitörése óta, de a hirtelen és váratlan készlethiány alaposan fölverte az árakat. Világossá vált, hogy mekkora szükség van olcsó, hatékony és újrahasznosítható vírusbiztos védőmaszkokra. Egyetemi kutatóintézetek, állami egészségügyi szervezetek és független startupok egymással versengve dolgoznak az újabb megoldásokon. A vírus legyőzése nem az ő dolguk, ők a védekezésben segíthetnek. És, tetszik vagy sem, a koronavírus elleni védekezés jelenleg … Az elmúlt fél évben fél évszázadnyit fejlődött a védőmaszkgyártás a járvány miatt részletei…

Dánia és Norvégia már egy lépéssel a többiek előtt jár

Dánia és Norvégia az elsők között vezetett be a koronavírus-járvány alatt korlátozásokat március elején Európában, aztán az esetszámok stabilizálódása után az egyik elsőkként kezdtek bele az enyhítésekbe is. Miközben pedig az elmúlt hetekben már számos nyugat-európai országban szintén elkezdődtek az óvatos lazítások, a dánok és a norvégok szinte párhuzamosan, egy lépéssel előrébb már az enyhítés következő szakaszába értek, és részletes menetrendet mutattak be arról is, … Dánia és Norvégia már egy lépéssel a többiek előtt jár részletei…

Swiss Policy Research – Tények a Covid-19-ről

A 2016-ban alapított Swiss Policy Research (SPR) egy független, pártatlan és nonprofit kutatócsoport, amely a alapvetően a geopolitikai propagandát vizsgálja a svájci és a nemzetközi médiában. Független tudósokból áll, és az olvasói adományokon kívül egyéb külső finanszírozást nem kap, cikkeiket több tucat nyelvre (magyarra is!) lefordították és számos médium közzétette. Egyéb témák mellett a Covid-19-ről is közölnek orvosi szempontú, átfogó elemzéseket, médiaelemzéseket, összefoglalókat, melyek tudományos … Swiss Policy Research – Tények a Covid-19-ről részletei…

Lehetséges-e egyáltalán immunissá válni a koronavírusra?

Ahogy 2019 utolsó napjaiban a világ tudomást szerzett a Kínában felbukkant, gyakran életveszélyes tüdőgyulladást okozó új koronavírusról, azonnal megindultak a vakcinafejlesztő kutatások. Az oltások előkészítik az immunrendszert a későbbi fertőzés kivédésre azzal, hogy már jó előre ellenanyag termelésére késztetik a szervezetet. Csakhogy van egy nagy probléma: a koronavírusok általában nem váltanak ki erős és maradandó immunválaszt a fertőzöttben. Ezért tudunk évről évre náthások lenni ugyanattól … Lehetséges-e egyáltalán immunissá válni a koronavírusra? részletei…